22. rész

(zene)

- Micsoda? – kérdeztem izgatottan, mégis félve.
- Sikerült megtudnia, és azt mondta, hogy holnap vár minket, hogy személyesen elmondja.
- Mi? Holnap? Én addig nem bírom ki. – néztem rá kétségbeesetten.
- Dehogyisnem, hidd el, hamar elszalad ez a nap, és holnap délelőtt már tudni fogod. – mondta, miközben oda jött hozzám, és magához ölelt.
- De miért nem mondta el most? – kérdeztem, de magamtól is tudtam rá a választ.
- Ez nem telefontéma, édes. – tolt el kicsit magától, és gyengéd kis puszit adott a számra, ami átalakult csókra.
- Tudom. – dünnyögtem miután szétváltunk, és jó szorosan hozzábújtam, ő pedig magához ölelt.
- Srácok. – szólalt meg Niall kis idő elteltével. – Nem akarok megzavarni semmit, de mikor lesz kész a kaja?

Mi egyszerre néztünk rá Zaynnel, szem forgatva, a többiek pedig felnevettek. Nem igaz, hogy Niall mindig csak az evésre tud gondolni. Végül elmosolyodtam, majd kibújtam Zayn karjaiból, és befejeztem a főzést.

A nap egyáltalán nem telt el gyorsan, sőt, szinte mintha a percek órák lettek volna.

- Kicsim, nyugodj már meg. Holnap úgyis csak a nevét fogod megtudni, semmi mást. Kérlek szépen, ne idegeskedj. – simított végig a kezemen Zayn, miközben a fülembe súgta a szavakat.

Filmet néztünk a nappaliban, de nem tudtam figyelni. A lábam állandóan járt, ideges voltam.

- Tudom, de akkor is. Annyira furcsa lesz. – néztem rá.
- Elhiszem. Figyelj, semmi baj nem lesz, oké?
- Mi van, ha már nem él? – tettem fel egy újabb kérdést.
- Nem tudom, de ne gondolj erre, rendben? Hidd el, minden jó lesz. – mondta, de láttam a szemeiben, hogy ebben ő sem annyira biztos, és csak engem próbál nyugtatni.

Sóhajtottam egyet, és megcsókoltam. Nem is tudom, szerintem, ha ő nincs mellettem már megőrültem volna, vagy bele se kezdtem volna ebbe az egészbe. Hatalmas erőt ad.

- Figyelj, én megyek, lefekszek. – távolodtam el tőle, de csak annyira, hogy beszélni tudjak.
- Menjek veled?
- Nem, nyugodtan nézd csak a filmet. Lezuhanyozok, és szerintem már alszok is. – legyintettem.
- Jól van. Akkor aludj jól.
- Jó éjt. – köszöntem el én is, és egy utolsó csók után felálltam. – Jó éjt, fiúk. – köszöntem hangosabban, hogy a srácok is meghallják.

Ők visszahümmögtek valamit, amiből szinte semmit nem értettem, aztán nevetve mentem be a szobámba. Felkaptam a pizsamámat, és a fürdőszobába vettem az irányt, ahol gyorsan lezuhanyoztam, aztán ágyba bújtam, és hamar el is aludtam. Szerencsére.

Reggel kipihenten ébredtem, a nap lágyan simogatta az arcomat, erre azonnal elmosolyodtam. Imádtam, amikor süt a nap, mivel sajnos Londonban ez elég ritka. Gyorsan kipattantam az ágyból, és pár perc gondolkodás után kiszedtem egy farmert és egy fehér felsőt a szekrényből. Ez után a fürdőszobába mentem, ahol egy gyors fogmosás és sminkelés után felöltöztem. A hajammal nem csináltam semmit, csak kifésültem, és szabadon hagytam. Zayn így szereti.
Öltözködés után kicsit összepakoltam a szobámban, aztán kimentem, egyből a konyhába. Ott Danielle és Liam falták egymást.

- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva.
- Ó, szia. – váltak el egymástól, elpirulva.
- Danielle, te mikor jöttél? – kérdeztem, mivel este még nem volt itt.
- Most, nemrégen. – válaszolt. – Éhes vagy? Liammel csináltunk palacsintát. – mutatott a pultra, ahol temérdek palacsinta volt.
- Igen. – csillant fel a szemem.  – Csak előbb megyek, szólok Zaynnek.
- Rendben.  – bólintottak.

Otthagytam őket a konyhában, és az emeletre mentem, egyenesen Zayn szobájába. Halkan mentem be, nem akartam felverni, tudtam, hogy azt nagyon utálja. Odamentem az ágyához, és egy kis ideig csak néztem, ahogy alszik. Felső nem volt rajta, a takaró pedig lecsúszott a derekára, így az alsó ajkamba haraptam, miközben végigfuttattam rajta a tekintetem. Végül felemeltem a kezemet, és most ugyanezt megismételtem, csak most végighúztam a hátán az újaimat. Kicsit közelebb hajoltam az arcához, és adtam rá egy puszit.

- Zayn. – suttogtam, és egy újabb kis puszit adtam neki, most a vállára. – Ébresztő. – mondtam kicsit hangosabban, de ő egy kicsi jelét sem mutatta annak, hogy hallotta. – Édesem, kérlek, kelj fel. – szóltam neki újra, és már éppen egy újabb puszit akartam neki adni, amikor lefogta a kezemet, és maga alá fordított. Olyan gyorsan történt, hogy még gondolkodni sem volt időm, sikítottam egyet, majd amikor rájöttem mi történt elnevettem magam.
- Nem vagy normális. – ütöttem meg a mellkasát.
- Bocsi. – dünnyögte, és azonnal birtokba vettem a számat, hogy lágyan megcsókoljon.
- Miért nem aludtál ma velem? – kérdeztem, miután elváltak ajkaink.
- Későn mentünk aludni, és nem akartalak felébreszteni. – mondta mosolyogva. – Ne haragudj.
- Semmi gond. – ráztam a fejem. – Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, Liam és Danielle csinált palacsintát. Ha esetleg éhes lennél. – tettem hozzá a végét kuncogva, de neki a szeme már a palacsinta szó hallatán felcsillant, így nem is volt kérdés.
- Miért nem ezzel kezdted? – kérdezte, és gyorsan le is pattant rólam. Nekem is segített felállni, és maga után húzott kifelé, le a konyhába, én pedig nevetve követtem.

Mire leértünk már Niall és Louis is ott voltak, egyedül Harry hiányzott, de nem sokkal utánunk ő is megérkezett.  Annyira imádtam közösen reggelizni velük, ilyenkor mindig jól indul a napom. Az pedig külön öröm, ha még Danielle is itt van.

- Mikor akarsz menni? – fordult felém Zayn, miután elfogyasztotta az utolsó palacsintáját.
- Nem tudom, minél hamarabb. – mondtam neki.
- Akkor megyek, elkészülök, és tőlem indulhatunk is.
- Rendben. – bólintottam.

Zayn felment a szobájába elkészülni, és a többiek is hamar otthagytak minket, így én ameddig vártam segítettem elpakolni Daniellenek.  Amikor aztán Zayn elkészült, és megérkezett a taxink, elindultunk.
Eddig nyugodt voltam egész reggel, nem feszengtem, nem idegeskedtem, de amikor aztán bementünk Dan irodájába, rögtön átjárta a testemet valami furcsa érzés. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi lehetett az.

- Sziasztok. – köszönt nekünk, és mindkettőnkkel kezet rázott. – Üljetek csak le. – mutatott ugyanazokra a fotelokra, ahol pár napja már ültünk. – Nos, nyomozgattam kicsit, bevallom, nem volt könnyű, mivel ez már eléggé régen történt, de sikerült megtalálnom. – kezdett bele, de nem nézet ránk, pár papírt figyelt, ami ott pihent az asztalán.
- 1996. október 25-én fogadtak örökbe, az igazi anyukádnak a neve pedig Rose Bonel.

Rose Bonel. Ezt a nevet mondogatom magamban már órák óta, mióta hazajöttünk. A Rose igazán szép név. Vajon a hozzátartozó ember is az? Egyedül ültem a konyhapulton, miközben gondolkodtam. A fiúk már elmentek, mivel egy kis koncertjük, és dedikálásuk van ma este, az egyik plázában.

Dan sajnos nem tudott már több mindent mondani, csupán a nevét, és még pár adatot, ami most teljesen jelentéktelen. Nem tudtam meg, hogy hol lakik most, él-e, mi van vele. Ő ebben sajnos nem tudott már nekem segíteni. Azt mondta, béreljek fel egy nyomozót, aki megkeresni nekem. Így is fogok tenni. Ha már eddig eljutottam, nem most fogom feladni. Zayn megígérte, hogy segít nekem, ugyanúgy, ahogy eddig tette. Remélem, hogy sikerrel fogunk járni.

Sziasztok, 10 komi és jön az új rész! :))