4. rész

A napok teltek, és már csak azt vettem észre, hogy egy hete itt vagyok a fiúknál. Egyre jobban megismertük egymást, nagyon jóban lettünk. Mondjuk nekik elég sok dolguk volt, a nap felében itthon sem voltak, de este mindig leltünk a nappaliba és vagy beszélgettünk, vagy tv-ztünk. Néha, sőt elég gyakran Danielle is csatlakozott hozzánk. Vele nagyon jó barátnők lettünk, ez alatt az 1 hét alatt, sok mindent meg tudtunk beszélni.
Jenna mindennap hívott többször is, de nem vettem fel neki a telefont, az után apukám is próbálkozott, de az ő hívásait is figyelmen kívül hagytam. Nem érzem még készen magam erre a beszélgetésre.
Gondolatmenetemből Harry hangja szakított ki.

- Lea! – kiabált valahonnan az emeletről. Fent voltak mind az öten, én pedig a nappaliban tévéztem.
- Igen? – szóltam vissza, majd hátrafordultam, és feltérdeltem a kanapéra, amikor meghallottam, hogy jön.
- Megyünk fotózásra.
- Ou. – szomorodtam el. *Szuper, megint egyedül leszek.*
- Na, gyorsak leszünk. – nevetett.
- Persze, mint mindig, aztán egész nap nem látlak titeket, én pedig szétunom a fejemet. – sóhajtottam, és levágódtam vissza a kanapéra, hátat fordítva neki. Nem rá haragudtam, hiszen tudom, hogy megvannak a kötelezettségeik, és semmi jogom nincs arra, hogy ezt számon kérjem rajtuk, csak elszomorított a tudat, hogy egy újabb unalmas nap a nyári szünetemből.
- Lea, sajnálom. – ült le mellém bűnbánó képpel, mire rávigyorogtam. Nem akartam, hogy bűntudata legyen miattam.
- Ugyan már, ne, hogy bocsánatot kérj ez miatt. Egyáltalán nem a te hibád, megértem, tényleg, csak annyira unalmasak ezek a napok. Ráadásul most még Danielle sem ér rá. – húztam el a számat.
- Figyelj, mi lenne, ha velünk jönnél a fotózásra? – csillant fel a szeme.
- Én? Minek? Csak láb alatt lennék. – ráztam a fejemet.
- Dehogyis. Hidd el, jó móka lesz. – biztatott.
- Hm, hát rendben.  De nem fognak elküldeni, vagy ilyesmi, ugye? – kérdeztem félve, mire ő kinevetett.
- Nem, ne félj. – nyugtatott meg, amikor abba hagyta a nevetést.
- Akkor jó. Megyek, felöltözök. – vigyorogtam, aztán elszaladtam a szobámba, hogy felvegyek valami normális ruhát, ugyanis csak egy szürke melegítő volt rajtam és egy piros póló.

Felöltöztem, kisminkeltem magam, a hajamat pedig csak kifésültem, majd kimentem a fiúkhoz, akik a konyhában néztek valamit Liam laptopján. Nem törődtem velük, biztos valami nagyon nagy hülyeség lehetett, hiszen mind az öten nagyon nevettek.

- Lea. – vett észre Zayn, amikor kinyitottam a hűtőt, hogy kivegyem belőle a narancslevet.
- Igen? – fordultam érdeklődve felé.
- Örülök, hogy te is jössz velünk, és nem leszel egyedül. – mondta.
- Én is. – bólintottam. – De biztos, hogy nem fogok zavarni, ugye? – néztem rá kicsit bizonytalanul.
- Nem, nyugi. – rázta a fejét mosolyogva, majd kivettem a poharat a kezemből, belekortyolt, és aztán adta csak vissza.
- Na, mehetünk? – nézett ránk Liam, mire mi bólintottunk.

 Kiittam még a maradékot, majd letettem a konyhapultra, és a fiúk után indultam.  Felvettem a cipőmet, és kimentem a ház elé, ott vártam meg őket. Felnéztem az égre, a szememet becsuktam, és élveztem, ahogy a nap süti az arcomat. *Imádom a nyarat.*
Nem álltam ott sokáig, valaki felkapott, mire én sikítottam egyet, annyira megijedtem.

- Jesszus, Louis, elment az eszed? – néztem rá, miközben még mindig a karjaiban tartott, és úgy vitt az autóhoz, majd beültetett hátra.
- Bocsi, ezt nem hagyhattam ki. – nevetett.
- Nagyon vicces. – pufogtam, de aztán egy halvány mosoly nekem is az arcomra kúszott.
- Na, menj arrébb. – lökött meg, én pedig beljebb csúsztam kicsit, majd rámosolyogtam a mellettem vigyorgó Zaynre.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi-semmi. – rázta a fejét, aztán kinézett az ablakon, de a vigyor továbbra is ott volt az arcán. Kicsit megütöttem a hasát, majd a vállára dőltem, mire ő fél kezével átkarolt.
Így ültünk egész úton, és szokatlanul csend volt az autóban. Még Harry és Louis sem értetlenkedtek.

Amikor megérkeztünk, először Zayn szállt ki, majd utána én is kiugrottam az autóból. Amikor beértünk a srácokat már várták, pár embernek engem is bemutattak.

- Húha, ki ez a széplány veletek? – szólalt meg egy 30 év körüli férfi, miközben felénk tartott, majd hozzám fordult, miután lekezelt a fiúkkal.
- Üdvözlöm, Lea Collins vagyok. – mutatkoztam be, majd a kezemet nyújtottam neki, amit el is fogadott.
- Örvendek, Jack Smith. Én fogom fotózni a srácokat. Te modell vagy? – kérdezte, mire én felnevettem.
- Nem, dehogyis.
- Ó, azt hittem. Igazán gyönyörű vagy. Modell alkat.
- Köszönöm szépen. – mosolyogtam, miközben teljesen elpirultam. Ezt még soha nem mondta nekem senki.
- Ő az egyik barátunk. Nem gond, hogy velünk jött, ugye? – kérdezte Zayn.
- Nem-nem, dehogyis. – rázta a fejét hevesen. – Akkor, menjetek srácok, készüljetek el, hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni. Ők bólintottak, majd ott hagytak engem, és bementek egy másik szobába.
- Gyere, ide ülj le, és innen nyugodtan figyelheted majd, ameddig dolgozunk a fiúkkal. – mutatott egy székre, ahová azonnal le is ültem, ő pedig elfoglalt egy mellettem lévőt. – Mond csak, nem akarsz a fotózással foglalkozni? Mármint nem konkrétan a fotózással, de gyönyörű vagy, magas, igazi modell alkat. Én szívesen csinálnék rólad pár fotót, és van egy barátom, akinek biztos, hogy tetszenél. Ő segítene neked.

Nagyon meglepett amiket mondott. Soha nem gondoltam, hogy én, mint, modell.

- Nem tudom, nem gondolkoztam még ezen, soha. – válaszoltam zavartan.
- Hidd el, hogy sokra vihetnéd. – biztosított.
- Ah, nem hiszem, hogy nekem való ez. – ráztam a fejemet.
- Én nem erőltetem, ahogy gondolod. A te dolgod, hogy mit szeretnél a jövőben. – mondta, miközben egy halvány mosoly végigszaladt az arcán.

A beszélgetést itt befejeztük, ő elment, én pedig a gondolataimba mélyedtem, addig, ameddig a fiúk nem jöttek ki, már más ruhában, és el nem kezdődött a fotózás. Nagyon érdekes volt az egész, egy percig nem unatkoztam. Figyelemmel követtem végig, hogy a fiúk, hogy bohóckodnak közben, és, hogy komolyodnak meg a képeken, ha esetleg kellett. Érdekes volt, tetszett. Fél 5 volt már, mire végeztek a fiúk, és átöltöztek a saját ruháikban. Én a sminkes lánnyal beszélgettem addig, aki csupán még csak 17 éves volt.

- Kész vagyunk. – jöttek oda a fiúk.
- Rendben. Akkor örültem, a találkozásnak. – mosolyogtam Lucyra.
- Én is. –bólintott, mi pedig elindultunk kifelé.
- Várjatok. – szólt utánunk Jack, majd megálltunk, és bevártuk őt. – Lea, tessék, itt a névjegykártyám, ha esetleg meggondolnád magad. Ezen a héten még hívhatsz, de aztán már Amerikában fogok tartózkodni. Remélem, hogy jól döntesz. Sziasztok. – villantott még ránk egy mosolyt, majd hátat fordított, és elment. Visszafordultam a fiúkhoz, akik érdeklődve néztek rám, hogy ez mégis mi volt.